A nyitott úton a motorosok nem támaszkodnak a szarvra, vagy a kommunikációra kiabálnak. Megvan a saját csendes nyelvük – egy kézjelzési rendszer, amely szavak nélkül átadja az üzenetet. Az egyik legfontosabb köztük az üzemanyagtartály egyszerű pontja. Ha valaha is látott egy versenyző csapját, vagy rámutatott a tartályukra, ez valami nagyon konkrét jelentést jelent.
Ez a kis mozgás egy univerzális módja annak, hogy azt mondják: „Szükségem van gázra.” Különösen a hosszú csoportos túrákon, ahol a kommunikációnak gyorsnak és tisztanak kell lennie, ez a jel életmentő. A versenyző bal kezét, általában csak a mutatóujjat használja, hogy a tartályhoz mutatjon, jelezve a csoportnak, hogy hamarosan üzemanyag -megállásra van szükség. A legfontosabb, hogy ez egy közvetlen, csendes és könnyen érthető jel, még akkor is, ha több kerékpár vagy a csomagban. Ez tartja az utazást zökkenőmentesen, és elkerüli a last-minute pánikmegállókat vagy a vállon sodrott lovasokat. A tapasztalt motorosok számára az ilyen kézi jelek olyanok, mint a második természet, csakúgy, mint az úton lévő fogaskerekek.
Miért használják a versenyzők ezt a jelet, ahelyett, hogy csak áthúznák?
Ennek a jelnek az igazi ereje az, hogy mennyire egyszerűsíti a kommunikációt. Ahelyett, hogy arra kényszerítené a csoportot, hogy álljon le egy beszélgetéshez, vagy kitalálja, mi folyik, az egyik tiszta mozgás az egész történetet meséli el. Különösen hasznos a távoli szakaszokon vagy a nehéz forgalomban, ahol a hirtelen megállás veszélyes lehet. A tartályra mutatva a versenyző tudatja a többi versenyzőt, hogy megismerje a helyzetet, és keresse meg a következő gázmegállást, így az egész csoportnak időt ad a tempó vagy út beállításához.
Ez a fajta nonverbális rövidítés része annak, ami a csoportos lovaglást annyira összekapcsolja – mint mindenki ugyanabba a ritmusba hangolt, egy szó mondása nélkül. Ezenkívül a téves kommunikáció kockázatos lehet, különösen akkor, ha a formációban lovagolnak. Ez az oka annak, hogy sok csoport megpróbálta az alapvető motorkerékpár -kézjeleket, mint ez, mielőtt elindulna az útra. Az alapvető ötlet az, hogy mindenkit tájékoztasson, anélkül, hogy zavart okozna. Míg manapság sok versenyző Bluetooth -komms -ekkel felszerelt sisakot visel, a kézi jelek továbbra is az alapértelmezett nyelv.
A jelek egész nyelve minden versenyzőnek tudnia kell
Az üzemanyagtartályra mutatva csak egy része a csendes nyelv, amelyet a lovasok használnak. Van egy egész gesztus eszközkészlet, amelynek célja az, hogy a dolgok az úton folyjanak. Például egy hajlított kar felemelkedett egy jobb fordulatot jelez. A lefelé nyomó nyitott tenyér azt mondja másoknak, hogy lassuljanak. Szeretné felgyorsítani? Fordítsa fel a tenyerét felfelé, és fordítsa az ég felé. Mindegyik jel szerepet játszik, a csoport szoros tartásától a trükkös forgalomig tartó figyelmeztetésig az előttünk álló veszélyekre.
Néhányan még pontosabbak. Olyan gesztusok, mint például a sisak tetejének becsapása, azt jelenti, hogy a zsaruk előtt állnak, és a bal oldali ököl fel -le rázása a motoros módja, hogy azt mondja: „Szükségem van egy kényelmi szünetre.” Hasonlóképpen, ha egy motoros meg akar állni harapnivalók vagy víz miatt, akkor hüvelykujját adják fel, és a szájuk felé mutatnak. Ezek a gesztusok szokatlannak tűnhetnek a kívülállók számára, de a versenyzők számára a leghatékonyabb módja annak, hogy kommunikáljanak egymással, így az utazás simább és biztonságosabbá válik.
